70.3 – 5i50 IRONMAN BUDAPEST 2016 – Léránt-Újvári Edit beszámolója

Miután szombaton végigizgultam-szurkoltam a versenyt Gáborért a hőségben, vasárnap reggel fáradtan kialvatlanul ébredtem.

Bedepózáskor már jó hangulat fogadott a versenyközpontnál, a bírók szigorúan ellenőrizték a bringát, sisakot, felszerelést. Ott derült ki, hogy nem használható a neoprén ruha úszáskor a versenyen, mert előző nap szombaton, sokan rosszul lettek. Akkor egy pillanatra megijedtem, mert nem így terveztem az úszást. A depó utána  vízhez érve egyből kipróbáltam a Dunát neoprén nélkül, nem volt meleg, kis légszomjam is volt. Viszont mivel a rolling rajt végéhez álltam ezért volt időm bőven, hogy nagyjából megszokjam a víz hőmérsékletét. A rolling rajtban az a jó, hogy a versenyzők beállhatnak abba a  sorba amilyen úszás idejük van. 8 embert indítottak el 3 másodpercenként. Az időmérő szőnyeg közvetlen a Duna parton volt a víz előtt, így tudott nettó időt mérni mindenkinek. Így azokkal tudtam együtt úszni, akik ugyanabban a hasonló tempóban úsznak mint én. Örülök a rolling rajtnak, mert ezt a sok embert egyszerre elindítani veszélyes lenne az úszókra nézve.

A parthoz közeledve kaptam egy lábikra görcsöt, ami végigkísért a versenyen. Az úszásban hoztam az időmet 47 percet, kb ennyire számítottam.

Az depóim az úszás után a vádli nyújtással telt, illetve mivel készültem a melegre sokat ittam verseny előtt ás alatt, ezért mindkét depónál a mosdót is látogattam. :)

Az egész versenyben a kerékpáros részt vártam, és nagyon élveztem is azt a részt. Az idő kegyes volt hozzánk,  ekkorra már picit elbújt a nap, nem volt hőség, kellemes bringázós idő volt, imádtam, itt is hoztam a számított időmet.

A futásnál már kisütött a nap, meleg is volt, de tudtam itt is hozni azt az időt,  amit vártam magamtól.

A vége 3 óra 32 perc lett a két 8 perces depóval együtt.

Összességében meg vagyok elégedve, erre az eredményre számítottam, persze mindig van min javítani. :)

Köszönöm a lehetőséget a Kancelláriának! :)

Kancellária SE
Kancellária SE
Kapcsolat
06-1-795-6896, 06-1-795-3493
Nyitvatartás
Hétfő: HomeOffice
Kedd: 9.00 – 15.00
Szerda: 9.00 – 15.00
Csütörtök: 9.00 – 15.00
Péntek: HomeOffice

HOMEOFFICE: telefonon és e-mailben elérhetőek vagyunk, személyes ügyintézés nem lehetséges
Facebook
Kancellária SE a Facebook-on
copyright 2017 Kancellária SE & Maldrik Zsolt