Vértes-túra – 2013. október 12.
Őszi Vértes túra – Avagy a katicák nem is olyan aranyosak…
Nemcsak az Őrségbe, de a Vértesbe is ellátogattak a sportolni és kikapcsolódni vágyó munkatársak, ugyanis 2013. október 12-én (szombaton) ugyancsak a KIM Kancellária SE szervezett számukra egész napos gyalogtúrát. A 12 fős csapat a Déli pályaudvarról indult, az időjárás is velük volt, hiszen gyönyörű napos időben vághattak neki a Vértes bejárásának. Az eligazodásban Nehéz Győző túravezető volt segítségükre, aki szaktudásával és egyéniségével színesebbé tette az egyébként is festői tájakon vezető utat.
A tervezett 20 kilométeres túrához a szintemelkedések és pihenők miatt 7 órára volt szükség. A barangolás végén már-már kókadozó csapat tagjait a túravezető érdekes történetei segítették át a holtpontokon, aki mesélt nevezetességekről, történelemről, személyes élményeiről, többek közt a Szép Ilonka forrással vagy éppen Vitány várával kapcsolatosan. Ez utóbbi helyen dőlt meg egy régi, sokak által táplált illúzió: a katicabogarak nem is annyira aranyosak, ha rajban „támadnak” a gyanútlan túrázókra; ennek ellenére vagy épp emiatt is a csapat tagjai egy igen mozgalmas, élményekkel teli nappal lettek gazdagabbak.