Kassa - Tokaj kerékpártúra, 2017. 09.22-24.

A Kancellária SE 2017-es második kerékpártúrájának úti célja, Kassától Tokajig terjedő szakasz felfedezése volt.

Pénteken reggel találkozott a 17 fős csapat, majd bepakoltuk a csomagokat a buszba és felraktuk a kerékpárokat a szállításukra alkalmas utánfutóra.

Útközben már Mindenki tervezgette, hogy a Kassán a szabadprogram alatt mit fog megtekinteni.

A szabadprogramot követően Kassáról – Füzérkomlósig tekert a csapat, több megállóval. Az ártér vadregényes csapásait felváltotta a kis településeket összekötő betonút, melyek a határig meglehetősen emelkedősek voltak. A jelképes határátlépést követően viszont már a lejtőké volt a főszerep. Az útvonal: Alsómislye – Hernádzsadány – Abaújnádasd – Eszkáros - Hollóháza – Füzérkomlós volt. A pénteki túránk 40 km volt és így már a túra legnehezebb részén már túl is voltunk. A Fehér Szikla Vadászházban a fenséges vacsorát követően Mindenki nyugovóra tért, és készült a másnapi túrára.

Sajnos az időjárás nem kedvezett a kerékpározásnak. A csapat előtt álló 43 km megtétele esős időben várt ránk. Ennek ellenére, újult erővel vágott neki a csapat a ránk váró távnak. az útvonalunk: Füzérkomlós – Nyíri – Bózsva – Pálháza –Széphalom - Sátoraljaújhely – Sárospatak volt. Sajnos, alig tekertük le az első 10 km-t, amikor egyik kerékpár egy csúnya defektet kapott, melyet 1,5 óra alatt sikerült megszerelni. A kényszerpihenőt követen a következő megálló Széphalmon a Kazinczy Emlékcsarnok volt, ahol tárlatvezetéssel tekinthettük meg az emlékhelyet. Ezt követően a csapat együtt tekert Sátoraljaújhelyre, ahol néhány vállalkozó kedvű résztvevő, a szakadó eső ellenére kipróbálta Magyarország leghosszabb libegőjét. A csapat Sárospatakon találkozott újra, ahol közösen megtekintettük vezetett túra keretében a Rákóczi Vár Vörös tornyát. Mindenki várta már a vacsorát és a pihenési lehetőséget a szállásokon, a Rákóczi és a Kert Panziókban.

A harmadik napon várt a társaságra talán a legkönnyebb 33 km megtétele. Sárospatakról Tokajig tekert el a csapat. A harmadik napi túra útvonala: Sárospatak – Bodrogolaszi –Vámosújfalu – Olaszliszka – Szegilong – Szegi –Bodrogkeresztúr –Tokaj. A túra megtétele után először a kerékpárokat felpakoltuk az utánfutóra, majd egy tésztás ebéd, ezt követően pedig a Hímesudvar Pincészetnél egy 6 boros kóstoló várt ránk.

A nap végén Mindenki fáradtan, de élményekkel tele huppant be a busz üléseibe, hogy visszatérjünk Budapestre.

Bízunk benne, hogy 2018-ban sok ismerős arccal fogunk találkozni mind a tavalyi, mind a mostani túra résztvevői közül.

Kancellária SE
Kancellária SE
Kapcsolat
06-1-795-6896, 06-1-795-3493
Nyitvatartás
Hétfő: HomeOffice
Kedd: 9.00 – 15.00
Szerda: 9.00 – 15.00
Csütörtök: 9.00 – 15.00
Péntek: HomeOffice

HOMEOFFICE: telefonon és e-mailben elérhetőek vagyunk, személyes ügyintézés nem lehetséges
Facebook
Kancellária SE a Facebook-on
copyright 2017 Kancellária SE & Maldrik Zsolt