Négy keréken az Őrségben

örség_túra2013. szeptember 27-29. (péntek-vasárnap) között a KIM Kancellária SE szervezésében az Őrségben került sort három napos kerékpár túrára. Az első napon az Őrség „fővárosa”, Őriszentpéter volt a cél, ahol már javában folytak a hétvégén megrendezett XX. Nemzetközi Tökfesztivál előkészületei. Menetközben a 22 fős csapat megállt Velemben megtekinteni a messszeföldön híres gótikus Árpád-kori templomot. A templom az Őrség dimbes-dombos tájaihoz méltóan, a kb. 70 lakosú település közelében egy szép domb tetejére épült, így a kerékpárral való megközelítése kellő bemelegítést jelentett a vállalkozó szellemű túrázóknak. Az első napra tervezett távolságot túlteljesítve, kb. 300 méteres szintkülönbséggel bíró 50 km-es utat tettek meg a bringások az őszi időszak ellenére az Őrségre jellemző különlegesen zöldellő környezetben.

Másnap, szombaton Szlovéniát vette célba a csapat: a gyógyító erővel rendelkező Bakonak-i tavat, Selo-t (Nagytótlak), amely egy domb tetején elhelyezkedő, Szent Miklósról elnevezett Árpád-kori rotundáról, azaz körtemplomról híresült el, a Bakonaki-tó környékén elterülő erdőben található Energia Parkot, ahol az oszlopokkal kijelölt ún. Hartmann pontokon meghatározott betegségekre lehet gyógyulást keresni, illetve a Dobrovnikban fellehető, orchideáktól roskadozó trópusi kertet. A nap zárásaként Őriszentpéteren, a Tökfesztiválon nem lehetett kihagyni az őrségi sülteket, sajtokat, süteményeket és nem utolsó sorban az ízes pálinkákat.

A túra utolsó napján, vasárnap a csapat buszának meghibásodása és a kellemetlen időjárás miatt meghiúsult a Kis-balatoni kerékpártúra. Kárpótlásként Szalafőn a társaság megismerhette az „Őrség arany”-ának, a tökmagolaj készítésének rejtelmeit, valamint a kápolnapusztai bivalyrezervátum meglátogatásával – ha csak gyalog is –, de egy gyönyörű sétával zárult a Kis-Balaton „meghódítása”.

Kancellária SE
Kancellária SE
Kapcsolat
06-1-795-6896, 06-1-795-3493
Nyitvatartás
Hétfő: HomeOffice
Kedd: 9.00 – 15.00
Szerda: 9.00 – 15.00
Csütörtök: 9.00 – 15.00
Péntek: HomeOffice

HOMEOFFICE: telefonon és e-mailben elérhetőek vagyunk, személyes ügyintézés nem lehetséges
Facebook
Kancellária SE a Facebook-on
copyright 2017 Kancellária SE & Maldrik Zsolt