Tavaszi Gerecse túra

 

Március 22-én, szombaton a KIM Kancellária Sport Egyesületének szervezésében zajlott le az év első túrája, a Gerecse túra.

 

A 13 fős csapat az Árpád hídi buszállomásnál gyülekezett az ideálisnak mondható tavaszi napsütésben, a kedvező időjárás szerencsére egész nap, a túra végéig kitartott. Az eligazodásban Nehéz Győző túravezető segített, szükség is volt rá, hiszen rögtön a kirándulás elején komoly probléma merült fel, ugyanis a területen rengeteg fát kivágtak, így a kék túrajelzések is eltűntek. Szerencsére nem történt baj, a helyiek útbaigazításának és a túravezető leleményességének köszönhetően rátaláltak a kollégák a kijelölt útvonalra. A terep igencsak változatosra sikerült, erősebb szintemelkedésekkel, de a nehézségeket áthidalta a túravezető színes egyénisége, sztorijai, a táj gyönyörű, tavaszi színei és a remek hangulat. A tervezett 17 kilométert egy kicsit lerövidítették, de csak azért, hogy sötétedés előtt elindulhasson a csapat vissza Budapestre. Folytatás következik, május 10-én újra várjuk a túrázni vágyókat!

Kancellária SE
Kancellária SE
Kapcsolat
06-1-795-6896, 06-1-795-3493
Nyitvatartás
Hétfő: HomeOffice
Kedd: 9.00 – 15.00
Szerda: 9.00 – 15.00
Csütörtök: 9.00 – 15.00
Péntek: HomeOffice

HOMEOFFICE: telefonon és e-mailben elérhetőek vagyunk, személyes ügyintézés nem lehetséges
Facebook
Kancellária SE a Facebook-on
copyright 2017 Kancellária SE & Maldrik Zsolt