Az idei év első belföldi gyalogtúrájára 2018. február 17-én szombaton került sor.
5 személygépkocsi és 1 kisbusz nyújtott segítséget, hogy Budapestről a túrára, majd onnan újra Budapestre fuvarozza a 24 felnőttből és 2 kislányból álló csapatot.
A reggel 8 óraii budapesti találkozót követően, az autópálya Ring pihenőjénél csatlakozott hozzánk még egy autó és így halad a kis konvoj első állomása, Szarvaskő felé.
Bár itt a romokig és a kilátó pontig csak 500 métert kellett megtennünk a Vár-hegyen, az utolsó szakasz igen embert próbáló volt, hiszen az addig saras utat, havas, jeges meredek váltotta fel, ahol jól jött az urak segítsége, főleg a lejutásnál.
Sajnos a nagy köd miatt a másik oldalon található kilátóhoz nem mentünk fel, hiszen a panoráma nem lett volna élvezhető.
A kocsikba visszaszállva folytattuk utunkat Bélapátfalvára.
Az Apátságnál letettük az autókat és a „Bél-kői tanösvény”-t követve tettük meg a célunkig az utat.
Bár az időjárás abból a szempontból kegyes volt, hogy nem kaptunk csapadékot, mégis elég hideg volt, az utak pedig havasak és jegesek voltak, illetve sajnos a köd az egész túra alatt „Velünk tartott”, a csapat nagy bánatára. Ettől függetlenül felmentünk a 4,7 km-re és 815 m magasan található Bél-kőre, ahonnan sajnos a köd miatt nem tárult elénk a várt látvány.
Bár ez a túra kilométerben átlagosnak mondható (összesen 10,5 km volt), úgy gondolom, hogy különleges élményt adott a Bükki Nemzeti Parkban a téli táj, a néha igen jeges, ezáltal csúszós útszakasz, viszont Mindenki kellemesen elfáradva tért vissza az autókhoz és Budapestre este ½ 8-ra értünk vissza.