Június

Kétkeréken a fővárosban

 

  1. június 8-án (szombaton) került megrendezésre a KIM Kancellária Sportegyesület szervezésében a BU(da)PE(st) Bringa elnevezésű rendezvény. A kerékpáros program célja a sportolás és a közösségi együttlét mellett Budapest nevezetességeinek megismerése volt. A résztvevők az I. kerületi aKERT étteremnél gyülekeztek, a BM, az NFM, a VM és a KIM állományából összejött 28 fős csapat a reggeli és a bemelegítés után többek közt a Nemzeti Színház, a Művészetek Palotája, az Opera, a Hősök tere, a Szent István Bazilika, a Várnegyed érintésével járta körbe a főváros kiemelt kulturális látnivalóit, intézményeit. A táv összesen mintegy 30 km volt, amelyet a kerekesek közel 5 óra alatt tettek meg. Minden „megállóban” idegenvezetők érdekes előadásai mutatták be az adott nevezetességet, emellett pedig a városi biciklizés rejtelmeihez, a közlekedési szabályok pontos megtartásához is kaptak hasznos tanácsokat a résztvevők.
Kancellária SE
Kancellária SE
Kapcsolat
06-1-795-6896, 06-1-795-3493
Nyitvatartás
Hétfő: 7.00 – 17.30
Kedd: 9.00 – 13.00
Szerda: 7.00 – 17.30
Csütörtök: 9.00 – 15.00
Péntek: 8.00 – 13.00
Facebook
Kancellária SE a Facebook-on
copyright 2017 Kancellária SE & Maldrik Zsolt