Január

Újdonságokkal indul a 2014-es év a KIM Kancellária Sport Egyesület életében

 

Küzdősport Akadémia, újfajta aerobik, bővülő helyszínek a sportolni vágyóknak. Többek közt ezen újításokat kínálja a KIM Kancellária Sport Egyesület az idei évtől jelenlegi és leendői tagjai részére.

 

A foci világbajnokság lázában sem telhet el az év Magyar Közigazgatási Labdarúgó Liga nélkül, amelynek küzdelmei egészen a nyár elejéig tartanak, de lesz visegrádi gyalogtúra, Röplabda Kupa, vagy éppen Tavaszi Tenisz Kupa (Időpontok alább a Programajánlóban).

 

A korábban már megismert és bejáratott sportolási formák mellett az egyesület idén több új lehetőséget is kínál azoknak, akik nem feltétlenül a hagyományos sportokban szeretnék kipróbálni magukat. Ilyen például a februárban kezdődő Küzdősport Akadémia, amelynek működésében és szakmai koordinálásában a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai segítik a bátor próbálkozók fejlődését. Jól alkalmazható, könnyen elsajátítható technikák és gyakorlatok ígérkeznek, így aki késztetést érez a küzdősportok iránt, mindenképpen javasoljuk, hogy kóstoljon bele a TEK-es kollégák által kínált menübe.

 

Aki kevésbé harcias, de ugyancsak komoly mozgásra vágyik, azoknak ajánljuk a küzdősport aerobik egyik különleges formáját, a Nippon Zengo-t, amely az abszolút ősi Kyokushin Karatéra épülő mozgáskultúra. Ez az egyik legújabb küzdősport-aerobik, mely mind mentalitásában, mind gyakorlati végrehajtásában a leggyorsabb, a legkeményebb és a leghatékonyabb mozdulatokra törekszik, mind az ütések, mind a rúgások, mind a védések terén.  A mozgásformát shihan Brezovai Sándor 6. danos Kyokushin Karate mester fejlesztette ki. A budapesti edzések helyszíneiről, időpontjairól, és egyéb részletekről további információ:

https://www.facebook.com/NipponZengoBudapest ; zengobudapest@gmail.com.

 

Mindemellett az All You Can Move kártya 50, a Sportkártya elfogadóhelyek száma pedig mintegy 20 helyszínnel gyarapodik a 2014-es évben.

 

Idén is várunk mindenkit szeretettel a KIM Kancellária Sport Egyesület rendezvényein! Jó sportolást és kellemes időtöltést kívánunk!

 

 

Programajánló:

 

  1. január-május: Magyar Közigazgatási Labdarúgó Liga
  2. február 18. (kedd): Küzdősport Akadémia megnyitása
  3. március 22. (szombat): Visegrádi Gyalogtúra
  4. március 29 -30. (szombat-vasárnap): XIII. Kispesti Amatőr Vegyes Röplabda Kupa
  5. április 12-13. (szombat-vasárnap): Tavaszi Kupa – Tavaszi Tenisz Open

 

 

A programokról bővebb információt a KIM Kancellária SE-nél kaphattok az alábbi elérhetőségeken: Szikes Péter Józsefné (Patkó Eszter): 06/20-389-0905, 06-1-795-3546; Bereczky-Balázs Nikolett: 06/30-878-8745; kancellariase@kim.gov.hu; http://www.facebook.com/kancellaria.se, illetve látogassatok el a KIM Kancellária SE honlapjára is, a www.kancellariase.hu címre.

Kancellária SE
Kancellária SE
Kapcsolat
06-1-795-6896, 06-1-795-3493
Nyitvatartás
Hétfő: 7.00 – 17.30
Kedd: 9.00 – 13.00
Szerda: 7.00 – 17.30
Csütörtök: 9.00 – 15.00
Péntek: 8.00 – 13.00
Facebook
Kancellária SE a Facebook-on
copyright 2017 Kancellária SE & Maldrik Zsolt